Valaha Magyarország arról (is) híres volt, hogy a legtöbb étteremben, kávéházban cigányzenekar muzsikált. A vendéglátóhelyi zeneszolgáltatás később sem veszett ki, még pár évtizede is számos étteremben csendültek fel a dallamok estéről estére. Mára azonban alig maradt néhány hely, ahol fontosnak érzik az élő zenét, pedig a szolgáltatás hatással van a forgalomra. Kétrészes riportunkban igyekeztünk kideríteni az okokat, és azt is megtapasztaltuk, milyen egy kávéház hangulata, ha muzsikával telik meg.

Az infláció miatt a magyarok jelentős része manapság nem jut el étterembe, mert nagyon drága számukra. Az éttermekben zömében külföldi vendégekkel találkozhatunk – mondja Lakatos László, a családi vállalkozásként működtetett Rom’Art Művészeti és Kulturális Egyesület egyik tulajdonosa, amikor leülünk beszélgetni a Central Grand Cafe & Barban, vagyis a Centrál kávéházban. 

Cégük zenészeket közvetít több étterembe, a Centrál és New York kávéházak mellett a Gundelbe és a Spoon étteremhajóra. Hogy megtehessék, szükség volt a vendéglátóhelyeket üzemeltető Eventrend cégcsoport eltökéltségére is, amelynek vezetése szerette volna be- vagy visszahozni, és meg is tartani az élő zenét a kávéházakba, éttermekbe. Rájuk később még visszatérünk.

New York Café

A Rom’Art által foglalkoztatott cigányzenekarok hagyományos felállásban játszanak, és alkalmaznak szóló zongoristákat is. A miértre meglepő választ kapunk. „Annyira nagy az érdeklődés a cigányzenekarok iránt, hogy ha folyamatosan játszanának, a vendégek egyszerűen nem, vagy csak nehezen hagynák el a kávéházakat, különösen a New Yorkot, ami minden bedekkerben megtalálható. Ezért azt találtuk ki, hogy a zenekar minden órában játszik negyedórát, egyfajta show-t produkál, a köztes időt pedig magasan képzett zongoristák «töltik ki» világslágerekkel” – árulja el Lakatos László.

Bevonzani a fiatalokat is

A New York előtt általában várakozniuk kell a (külföldi) vendégeknek, hogy bejussanak a kávéházba, de a Centrálba sem érdemes foglalás nélkül elindulni. A legendás kávéházaknak rendkívül fontos, hogy minden vendég átélhesse a több mint százéves kávéházi élményt, ne kelljen csalódottan távozniuk, ezért játszanak a zenekarok az említett szisztémában. Mindez a zenészeknek több lehetőséget teremt, hiszen a kávéházak több muzsikust foglalkoztatnak. Minden nap.

Lakatos Lejla, a Rom’Art másik tulajdonosa megemlíti azt is, megpróbáltak arra is reagálni, hogy a fiatal nemzedék folyton jelen van a közösségi média felületein, videókat készítenek, élő bejelentkezéseket és fényképeket tesznek közzé. A zenekarokkal olyan repertoárt állítottak össze, ami a fiatalokat is bevonzza. Így amikor megszólal a Trónok harca főcímzenéje, 2024-ben bizony azonnal előkerülnek a telefonok, és pár perccel később kis túlzással a fél világ láthatja, milyen remek a hangulat egy budapesti vendéglátóhelyen, ahol nagyszerű muzsikusok avatják még érdekesebbé a helyszínt.

Lakatos Lejla

Mindezzel együtt sem túl rózsás a helyzet, mondhatni, az Eventrend a béke szigete és elegendő forrással is rendelkezik. A koronavírus-járvány ugyanis átrendezte a piacot, számos étterem végleg bezárt. A megszűnt vendéglátóegységek közül több is foglalkoztatott zenészeket. Sokáig kerestük mi is azokat a helyeket, ahol még van élő zene, és az étterem is nyitott riportötletünkre. 

„Sajnos Magyarországon és Budapesten egyre kevesebb olyan hely működik, ahol élő zenével találkozhat a vendég”

– erősít meg bennünket Lakatos Lejla.

S hogy a házaspár miért kezdett el mégis vendéglátóhelyi zenészek menedzselésével foglalkozni? Ez is érdekes történet. Lakatos Lejla PR-menedzserként dolgozott, munkájából kifolyólag gyakran találkozott zenészekkel. Egy alkalommal megismerkedett Meskó Zsolt író, rendezővel, aki úgy gondolta, megpróbálja a cigányzenészeket beilleszteni műsoraiba. Lejla azt tapasztalta, hogy járhattak bármerre is az országban, az emberek szerették a műfajt, úgy látta, igenis van létjogosultsága a műfajnak. Ekkor jött az ötlet, férjével álmodnak egy nagyot, és közösen alapították meg cégüket, amely biztosíthatja a hátteret. Érdekes, de a Lakatos házaspár egyik tagja sem zenész, Lejla táncosként végzett, László a folklór világából érkezett.

Sztárzenészek a csapatban

Az általuk menedzselt zenekarok klasszikus cigányzenei felállásban játszanak, repertoárjuk részét képezik a klasszikusok, de Brahms, Liszt mellett a nemzetközi sztenderdek, örökzöldek, populáris dalok, filmslágerek sem idegenek tőlük. Természetesen cigány- és magyar népzenét is játszanak, ha valaki kifejezetten azt kéri.Mi több, a zenészek még kínaiul vagy görög nyelven is képesek dalokat előadni, hogy a külföldi vendégek kedvében járjanak, ismerik számos nemzet himnuszát vagy az adott országban kedvelt számokat. A Lakatos házaspár éppen ezért általában nem idős zenészeket foglalkoztat, fontos ugyanis, hogy a muzsikusok tartsák a lépést a korral, az idősebb generáció már kevésbé fogékony Michael Jacksonra, vagy a Trónok harca filmzenéjének elsajátítására.

A Rom’Artot sokan irigyelik sikerei miatt, ugyanakkor a tulajdonosok leszögezik: egyáltalán nem volt olyan könnyű az útjuk, mint ahogyan azt sokan gondolják, bizonyítaniuk kellett a megbízó felé, hogy olyan zenészeket közvetítenek, akik nemcsak szakmailag állják meg a helyüket, de képesek alkalmazkodni, „viselkedni” is, ahogy ők fogalmaznak.

Lakatos Lejla és Lakatos László

Igyekeznek minden helyszínen jelen lenni, ha valahol esetleg probléma merül fel, orvosolják, ezért hamar elfogadták őket, látták rajtuk, hogy tenni akarnak – értéket közvetíteni. Meg akarják mutatni, hogy a cigányok valóban remek zenészek (is lehetnek), másrészt nemcsak a zenéhez értenek.

Persze a világ nem rózsaszín. „A cigányzenészek jelentős részében van egy gőg, azt tartják, csak ők tudnak jól muzsikálni, más nem tud eljátszani egy dalt úgy, ahogy ők. Sok zenész gondolja azt, hogy nála van a bölcsek köve. Amikor ilyen emberrel találkozunk, azt mondjuk neki: ne haragudj, nem te vagy a mi emberünk, és békében elválunk” – beszél a kiválasztás folyamatáról Lakatos László.„A jellem azért is fontos, mert a zenész össze van zárva a társaival, ezért tudnia kell alkalmazkodni a többiekhez, nem húzhatnak szét. Az sem megy mindenkinek, hogy monoton kell játszania, mert előtte más életritmushoz szokott. Mindemellett azt is szükséges elfogadniuk, hogy nem a prímás a vezető egy étteremben, ahogyan rég, hanem mi. Persze a zenekaron belül a prímás a főnök” – egészíti ki Lejla férje gondolatait. 

A foglalkoztatott zenészek között olyan ismert zenészeket találunk, mint Lendvai Ferenc prímás, aki a 100 tagú cigányzenekar karmestere; Hankó József prímás, a Dankó Rádió állandó vendége; vagy id. Balázs János (akinek a fia, Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész).Büszkén mondják el, hogy minden foglalkoztatott zenészük járja a világot és többek nevét nagy elismeréssel emlegetik külföldön. A teljesség igénye nélkül a fent említetteken túl idetartozik Vidák Béla cimbalmos vagy Suke Sándor brácsás. Új zenész felvétele előtt megkérdezik a már alkalmazottak véleményét is, alkalmasnak találják-e a feladatra, tudnának-e a jelölttel együtt dolgozni. 

Küldetéstudatuk, hogy lerombolják azokat a sztereotípiákat, amelyek kialakultak a cigánysággal kapcsolatban, boldogok attól, hogy a cigány munkatársakkal tudnak értéket teremteni.

„Sokszor mondják, hogy a cigány nők nem dolgoznak, erre is rácáfolunk: több házaspár is dolgozik velünk és magam is dolgozom, diplomám van” – hangsúlyozza Lejla. Ahogy azt is: nemcsak cigány zenészekkel dolgoznak, sőt, fogyatékossággal élőket is alkalmaznak, van látássérült és autista zenészük. 

A Rom’Art által foglalkoztatott zenészeknek nem szabad „asztalozniuk”, mert manapság ez már kellemetlen a vendégeknek, másképp működik a világ, mint pár évtizede. Az más, ha a vendég hívja oda a muzsikusokat az asztalához, és a Rom’Art sincs az ellen, hogy egy kis plusz pénzt keressenek a zenészek. Mindez azért is fontos, mert a vendég a világhálón véleményezheti a helyet, e felületeken azonnal megjelennek a bírálatok, ami rossz fényt vethet a vendéglátóhelyre.Kitérnek arra is, hogy a cigány és a nem cigány zenészek között szerintük óriási a különbség. „Mi, cigányok, nem sértődünk meg azon, ha azt mondják ránk, hogy cigányzenész, még ha nincs ilyen szak a zeneiskolákban. A tudást a cigányzenészek otthonról hozzák, a vérükben van, hiszen a felmenők általában szintén zenészek. Sokszor kerültünk olyan helyzetbe, hogy kísérni kellett valakit, akár ismeretlenül is, és az sem okozott gondot, ha más hangnemben kellett kísérni, míg például egy klasszikus zenészekből álló zenekar erre nem mindig vállalkozik. A cigányzenészek Isten adta tehetsége, hogy hallás után szinte bármit képesek lejátszani, kísérni” – oszt meg érdekes körülményt Lakatos Lejla.

Házaspár a kisszínpadon

A Centrál kávéházban éppen Kovács Károly és felesége, Kovácsné Buri Adél játszanak. Remek hangulatot teremtenek, látszik, hogy élvezik a muzsikálást. Jól összeszokott párost alkotnak. Kovács Károly csellós, egykor a Kossuth-nagydíjas ifjabb Sántha Ferenc és a Liszt Ferenc-, valamint Egressy Béni-díjas hegedűművész, Szalai Antal mellett kezdte a pályafutását, játszott a Rajkó Zenekarban vagy a Honvéd Együttes Népi Zenekarában, a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztjének birtokosa.

Kovács Károly és Kovácsné Buri Adél

Adél családja szintén több generációra visszatekintve zenészként kereste a kenyerét, igaz, ő klasszikus zenét tanult. Férje vezette be a pop világába, aminek szerinte különleges varázsa van, főleg, ha átültetik a dalokat klasszikus hangszerekre. Mindenevőnek tartja magát, a komolyzenét ugyanúgy kedveli, mint a cigányzenét, a dzsesszt vagy a popot. „Amikor valaki betér egy étterembe, és nem tetszik neki a hely vagy a kínálat, nem fogyaszt. Ugyanez a helyzet a zenével: ha nekem nem a koncertterem a megfelelő fórum, akkor kávéházban fogok zenélni, egyébként is különleges hangulata van a helynek” – osztja meg Adél, miért szeret kávéházban zenélni. 

Kovács Károly sajnálkozását fejezi ki amiatt, hogy a korábban előírt OSZK-vizsgát (Országos Szórakoztatózenei Központ) eltörölték, mert így manapság bárki zenélhet, úgy látja, sok amatőr van a porondon.

Felidézi: az OSZK kategóriavizsgáinak köszönhetően sikerült megtartani a színvonalat, és a munkaadók is könnyebben meg tudták ítélni, hogy milyen szinten játszik egy-egy zenész. Most, hogy ez a rendszer megszűnt, úgy érzi, hogy a zenészek előadói képességei összességében csökkentek. „Régen egy A-kategóriás zenésznek széleskörű ismeretekkel kellett rendelkeznie. Az nem úgy volt, hogy valaki csak leült és játszott össze-vissza. Egy képzett zenésznek mindenféle stílusban jártasnak kellett lennie” – emlékszik az ismert csellós. Ez egyébként szerinte ma is szükséges a talpon maradáshoz, másképp a muzsikus nem tudna alkalmazkodni a különböző nemzetek igényeihez, hiszen gyakran mást szeret egy amerikai és egy olasz vendég.„Az egész világot tudnunk kell szórakoztatni” – húzza alá Kovács Károly. A neves muzsikus sokat járja a világot, rengeteg tapasztalatot gyűjtött, meri állítani, hogy 

az igazi magyar cigányzene külföldön (vagy a külföldieknek) ma már jobban kell, mint idehaza.

Szerinte, ha egy külföldi meglát és meghall egy autentikus, héttagú cigányzenekart, átéli, hogyan játszanak egy csárdást vagy más Brahms-szimfóniát, rajong érte.

Gyerekkorában sokat hallotta felmenői sikereiről, családjának mindkét ága zenészdinasztiához tartozott. Gyakran került szóba családi körben, hogy valaha szinte minden sarkon játszottak cigányzenészek különböző vendéglátóhelyeken. Egy amatőr akkoriban nem rúghatott labdába, hangsúlyozza. 
A régi nagy zenészgenerációk tagjai ma is igyekeznek a zenéből megélni, de a vendéglátószektor részéről fokozatosan eltűnt az igény, amire a covid is rátett egy lapáttal. Mára lényegében kihalt a cigányzene, gyakorlatilag a Rom’Art által menedzselt zenészek jelentik a szigetet a vendéglátós nihil óceánjában. Most kezd éledni valami, teszi hozzá Kovács Károly, a tulajdonosok rájöttek, hogy muszáj élő zenét biztosítani, nem csak a jó kacsasültet.Bár kívülről úgy tűnik, könnyedén játszanak, a valóságban komoly összpontosítást igényel a munka. Hogy mit játszanak a zenészek, függ a közönségtől, figyelniük kell a vendégekre, vagyis megfelelőbb, ha azt írjuk, rá kell érezniük, mire vágynak, ezért folyamatosan monitorozzák az asztalokat, kinek, mire lehet éppen igénye, milyen a hangulata. Akár egy perc alatt is változhat a felépített stratégia, ha éppen olyan vendégek érkezenek.

A házaspár kifejti: szükség van a modern dalokra, ezért pop sztenderdeket is játszanak, és folyamatosan tanulják a friss slágereket, amelyeket átültetnek zongorára és csellóra. Gondolhatunk itt Stingtől az Engelishman in NY-tól Ed Sheeran Perfectjéig lényegében bármire, az emberek vágyják az ismert dalokat. Kovácsné Buri Adél szerint az új dalok tanulására azért van szükség, mert nem ragadhatnak le a korábban elsajátított repertoárnál. Egy idő után a zenészek és a közönség is megunja a dalokat, még ha utóbbiaknak életük a zene. 

Férjével annyira megszokták egymást, hogy szükségtelen „bemondaniuk”, mi lesz a következő dal, amit eljátszanak.

„Károly meghúz egy hangot a csellón, és már tudom, melyik dalt szeretné játaszani, csak le kell követnem, ugyanígy történik fordítva is”

– ecseteli az összhangot. Persze a harmónia nem azonnal alakult ki, ám nagyon régóta játszanak együtt. Hogy eddig eljussanak, nagyon sokat gyakoroltak.A házaspár állítja: egy zenésznek a legfontosabb az elismerés, hogy pénzt is kapnak a hangulatteremtésért, hab a tortán. Adél kacsintva hozzáfűzi: a nők persze szeretnek költeni is. Károly megemlíti azt is: a vendéglátásban nincsenek szomorú zenészek, mert mosolyogniuk kell, így tudják eladni magukat, a produkciót, képesek pluszt adni egy étterem vagy kávéház hangulatához. 

Az sem baj, ha a zenész szeret szerepelni. Károlyban megvan az egészséges exhibicionizmus, ezért nagyra értékelte, amikor az üzletvezető, Kőrössy Zoltán egy kis színpadot hozatott neki, amin zenélhet, külön reflektorral megvilágítva. Megtisztelőnek érezte a gesztust, mert számára ez azt jelentette, hogy a tulajdonos felemelte a zenéjüket. Így vendéglátóhelyen is valódi koncertet adhat. Minden nap.

Kávéházi zene, az erős értékteremtő

És akkor nézzük, miért éri meg a kávéháznak, hogy zenészeket alkalmaz! Kőrössy Zoltán, az Eventrend Holding alapító társtulajdonosa elmondja: azért döntöttek a kávéházi zene szolgáltatása mellett, mert sok évvel ezelőtt a Fakanál étteremben rátaláltak erre a típusú muzsikára, ami nem háttérzene, hanem produkcióértékű előadás. Ennek során nem a háttérszórakoztatás a cél, hanem a közönség megmozgatása, tapsoltatása, énekeltetése. 

Rájöttek ugyanis, hogy ezek az impulzusok mély nyomot hagynak a vendégben, angolul ezt nevezik user-generated contentnek. Ráadásul az ilyen élmények során olyan mennyiségű felhasználói (digitális) tartalom készül, aminek komoly kommunikációs értéke van. Vagyis az élmény mellett a produkció erős értékteremtő is egyben.

Kőrössy Zoltán, Lakatos Lejla és Lakatos László

A Fakanálban szerzett tapasztalatok analógiájára döntöttek később úgy, hogy a New Yorkban, a Gundelban és a Centrálban is bevezetik ezt a szisztémát. Ezeken a helyeken ráadásul ez a fajta zene autentikusnak is számít, hiszen valaha nagy hagyománya volt a vendéglátásban, különösen a kávéházakban az élő zenei produkcióknak. Ha egy vendég bármilyen időpontban betért például az óbudai Kéhlibe, biztos lehetett benne, hogy ott hallgathat zenét, sőt, akár a nótáját is elhúzzák. Megszámlálhatatlan élőzenés hely működött Budapesten, húzza alá Kőrössy Zoltán.

A számosságát tekintve azonban kiveszett az élő zene az éttermekből, ezt a tulajdonos is elismeri. Misszióként tekintenek a zeneszolgáltatásra, ráadásul a kommunikációs hozadéka miatt meg is éri számukra: 

a társtulajdonos szerint hosszú távon megéreznék, ha nem lenne cigányzene éttermeikben.

Az emberek ugyanis az érzelmekre, a „hogy éreztem magamra” emlékeznek leginkább, míg például az ételeket kevésbé tudják felidézni. Egy dal mindenki fejében elindít valamit.

Kőrössy Zoltán rámutat: zenekarokat, zongoristákat alkalmazni komoly költséggel jár, vagyis manapság nem engedheti meg minden étterem magának, továbbá sok helyre ma már nem is való. A Centrál 137 éves, itt adekvát. „Egy új étteremben azonban a zenekar leesne a falról” – nyomatékosít a társtulajdonos.

Vendég a zongoránál

Emberfókuszú, érzelemgazdag, interaktív kommunikációs műfaj, amiben legalább annyira fontos a vendéggel való kommunikáció, mint a produkció. Ahogy egykor egy prímás mondta egy híres hegedűművészre: „Jól játszik, de asztalnál meghalna”. Olyan hangzásra van szükség, ami kvázi imitál egy zenekari hangzást. Nincs előre megírt forgatókönyv, a zenészek impulzívan reagálnak a közönség igényeire, a vendégeknek játszanak – a roma zenészek képesek erre. A családban elleshető ez az attitűd, talán tanulni nem is lehet. Nehéz műfaj, mert nem kottából játszanak, és azt sem tudják, öt perc múlva mit fognak előadni. „Náluk a prímás a kotta, a prímás a sorvezető” – hangsúlyozza Kőrössy Zoltán. 

Eloszlatja azt a sztereotípiát is, hogy a cigányzenészek csak mulatóst játszanak, ellenkezőleg, éppen azt nem játszanak. Nem is nagyon lenne értelme, mert a jobbára külföldiekből álló vendégkör nem ismeri ezeket a dalokat, nem jelentenek nekik semmit, ellentétben a Queen vagy Ennio Morricone dalaival, amit a nagyon képzett zenészek képesek megfelelően interpretálni. Ez egyfajta közösségi élményt teremt egyben.
„Ma Budapesten többségében – legalábbis a cégünk éttermeiben – romák szolgáltatják a zenét. Ez azért fontos, mert nagy a különbség egy klasszikus zenész, és egy olyan muzsikus között, akinek nem okoz gondot az állandó vendégkontakt. A zenész nem üvegbúra alatt játssza a dalokat, hanem folyamatos kapcsolat alakul ki a vendég és a muzsikus között. Ha érkezik egy görög csoport, a zenekar nekik kedves számokat játszik, tudják, hogy ez egy szolgáltatás, ahol reflektálniuk kell az igényekre” – magyarázza az Eventrend alapítója. 

A társtulajdonos azt is megosztja velünk: előfordul, hogy megengedik a vendégnek, hogy odaüljön a zongorához, és játszhasson a kávéházban. Viszonylag ritkán fordul elő, hogy valakit az operában beengedjenek a zenekari árokba, érvel a gesztus mellett.

Fotó: Centrál; New York Café; GR

www.gourmetriporter.hu